nemrég olvastam egy tanulmány félét. a facebook közösségi portálra épített meleg közösség feltérképzeése volt a téma, ha jól emlékszem? az esettanulmány lényege annyi volt, h két amerikai egyetemi diák okosan kialálta, h ők bizony, adjanak nekik 1 napot, összeállítanak egy listát a portálon regisztrált leszbikusokról/ melegekről. mert, h szerintünk, ehhez nem kell más, mint, h megvizsgálják a kiszemelt barátok listáját.
na ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, letörlöm magam az ilyen közösségi portálokról. iwwi és társai...
aztán persze nem töröltem magam. marad a fene ki a véráramból, megveszek, ha nem tudom ,h tegnap mi történt jucikával, a fotódokumentációjából...sehonnan nem törlöm magam. szarok én bele. meg előbb utóbb úgy is kiderül ez rólam. minél idősebb leszek, annál nehezebb lesz elsütni a gazdasági megfontolásból élek együtt egy lánnyal c. történetet.
amúgy is gyakorta kap el az érzés, h mindenkinek, aki azt hiszi, hetero vagyok, adott legkellemetlenebb pillanatban a pofájába tolom, h látod, én is a másik csapatban evezek, ennyit az általánosításodról, meg a sztereotipizálásodról.
visszatérve a közösségi portálokban ellenem rejlő lebuktatási potenciálról. ez bassz tényleg létezik.
van most egy csaj, hetero, akivel baromi jól elszórakozunk egymással pü órán. egyik alkalommal, derült égből seggberúgásként azt suttogta a fülembe, h te, cole, én nem tudom, de a tanárunk, olyan, leszbikus nem?
ezt hallva néztem rá okosan; nekem a gaydarommal még csak félig meddig fogalmazódott ez meg, de ha ő mondja...
és a vicc az egészben, h ma azt mondta nekem, te figyelj, nézzük meg az iwiwet, onnan csak ki lehet találni, h meleg e nem? hát, nem tom, ha te mondod...reagáltam, fenét mondjak, nem? most nem fogok elárulni prakitkákat, igeneket, nemeket ilyenkor. nem? aházás, aztán kész.
és bassz, mit csináltam este? na mit? barátnőmmel frankón végignéztük az összes közös ismerősünk a pü tanárral. az összes meleg közös ismerősén keresztüli legrövidebb utat...van ebben a esettanulmányban valalmi
)ja, hát, nekünk egyértelmű, mert ugye, tudjuk ki az, aki meleg; úgy könnyebb rákeresni is valakire, (előttünk nincs tiktok:-)...de remélem nem mindenkinek ennyire kézenfekvő a válasz egy kis csekkolással :-), mert hadd döntsem már én el, h kivel osztom meg, és kinek nem beszélek a magánéletemről
pont ma vettem észre hogy facebook simán mutatja, hogy milyen klubban vagyok vagy mit. szóval olyat hogy fluff meg lezlányok. hiába titkosítok mindent, mert nem akarom hogy megtaláljanak vagy akármi, erre az meg látszik. Úgyhogy csak a fluff maradt. arról nem tudja a hetero hogy mi és meg sem nézi. ugye?
egyelőre sztem aligha van fogalma egy heteronak, h mi az, de csak mert most indult a site :-)
viszont, ha a pride.hu-ból indulok ki, egész pontosan abból, h a felvonulás körüli húhónál mindig megugrik több 100 látogatójúra az oldal, akkor megállapíthatom, h de, tudni fogja, és megnézi :)
már csak azért is, mert érdekes a szó, fluff, mennyi idő egy linkre rákattintani és kielégíteni a kíváncsiságot? ugye?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
igen, mi mindig ezt csináljuk, ha valakiről meg akarjuk tudni. facebook, és wiw, kik a barátai. ha kető van, már visítunk tuti leszbiiiii!!