2011. március

11-03-29 9:17:20 du. - írta cole

bagoly jellemzően hosszú eszmefuttatásokba bonyolódott, és olyankor jellemzően leütötték, mint a taxiórát.

picit átérzem bagoly problémáját. este ugyanis elmentünk a boltba, iksz leparkolt a mélygarázsban, ekkora szerintem már vagy 5 perce nem követte, amit dumálok, mert addigra kábé öt perce volt, hogy ugyan azt a problémát taglaltam mintegy összefoglalólag, a főbb pontokat igen részletesen megemlítve, hogy a vodefone így meg úgy, és a lendületem nem hogy alábbhagyott volna, épp új ívet kapott amikor jól kivágtam a kocsiajtót, hogy kimászva brekiből immáron gesztikulálhassak is. na de ekkor jól fennakadt egy nő breki félig nyitott ajtaján.

ha breki lepkeháló lenne, akkor megdicsérném.

nem mondom, hogy okos tekintettel lógattam az egyik lábam a levegőben uszkve 10 másodpercig a szokatlan élménytől, és azt se, hogy az áldozat, ne meredt volna rám hasonló ábrázattal félig az ajtón feküdve.

végül is ez olyan mindennapos cselekmény.

na de a lényeg, h miután rendeztük sorainkat, csakazértis befejeztem a vodefone szidását. méghozzá gesztikulálva!

 p.s.: a vodafone storyt a duna plázában kezdtem, és az eurocenterben még mindig volt róla mondandóm...



11-03-28 10:35:18 du. - írta cole

hogy ha vettél vmit, mondjuk egy eszetlenül drága cipőt, vagy táskát a közelébe se menj a boltnak többé, mert két hét múlva tutira 50% -os diszkont áron vágják utánad.

namármost, aki bosszút akar állni ezen a murphy törvényen, csak jelzem, én már tudom a titkot, és nem félek elmondani:)

nem kell más, csak egy repülőjegy némileg rugalmasan, értsd: vedd meg olyan 100 évre előre, hogy garantáltan elfelejtsd, mire repülsz, h aznapra jegyed van, majd kövesd figyelemmel a jegyár emelkedését.

na, mi ma ezt csináltuk és én elégedetten konstatáltam, hogy pontosan a duplájáért lehet megkapni ma azt a repjegyet, amit 2 hosszú héttel ez előtt fizettünk ki- azaz, az alábbin a 37AB-t:

 

szó se róla, murphy nálam itt nem ér véget. percekig tudnám taglalni, hogy hol jobb ülni, és hol nem szabad ülni a gépen... hogy miért nem szabad a gép orrában, a szárny előtt, a szárny mögött, no és persze a farokrészben ülni. meg úgy egyáltalán, repülőn ülni, de ezt most hagyom.

most marad az élvezet, h 2,224.00 amerikai dollárba kerül a repjegy, mindössze két héttel később:-)



11-03-27 12:11:12 du. - írta cole

tegnap olyan 5 vodkanarancs és 6 bakikólia valamint a belevalóvilág végigizgulása után a grundbár felé vettük az irányt.

a bárba belépve a táncparkett helyett beigyekeztünk a vécére. kifelé menet aztán a maslow féle piramison a fiziológiai szükségleteim rendbetétele után egyből fent találtam magam az önmevalósítás mezején, azaz értékrendem kiterjesztésébe kezdtem: jól kiosztottam egy szegény lányt, hogy ha be akar menni valahová, akkor mimimum várja meg, hogy a bentiek kijöjjenek, mert akkor ,de csak akkor lesz számára elég hely bent, meg egyáltalán, ez az illedelmes. arról nem beszéltem ,hogy a ritmust nem érzem, ezért minden 3. ütemre lépek csak rá, tehát a táncóra elmarad..

eközben iksz, aki előttem nyargalt ki a mosdóból megtalálta, na kit? a kiosztott lány haverját/barátnőjét/akármilyen nexusú partnerét és jól rákiáltott, hogy szíía. a jól kiosztott szegény lány akármilyen nexusú partnere meg pechére nem vélte felismerni ikszet, ezért iksz belekezdett, hogy hát, mi vagyunk azok, akik egyszer haza vittek autóval a julika bulijából, emléékszel?! ennyi után egyesek a facebookon bejelölnek, ő meg értetlenkedik itt :-)

iksz azt állította, hogy azért kezdte el taglalni neki, hogy miért köszönt rá, mert, hát nehogy már azt gondolják, hogy kikezd vele, vagy ilyesmi.

ezután lent még ittunk fejenként 2 vodkanarancsot és bakikólát. ma fáj a fejünk, és sírva röhögünk a tegnapon

amúgy a buli egész elment. nem láttam exeket verekedni egymással, összesen egyszer öntötték rám az italom, de bocsánatot kértek, én csak kétszer löktem fel táncolókat miközben a pontból b pontba igyekeztem, de bocsánatot kértem, és nem pofozott fel egy bucs sem, h nézzem már merre lépek, szóval kulturált volt minden. az anima sound system 68/9-esét nem tették be, és még ki is nevettek, h nem 9 az hanem 8, ezt nehezményeztem. de volt lady gaga, ezzel kompenzáltak. az italok nem voltak drágák, bár nem értem, h miért van 400 forint különbség egy cuba libre és egy bakikóla közt. egy lime ennyibe kerülne?

p.s.: elnézést a kiosztott lánynak



11-03-26 10:32:43 du. - írta cole

vagyok éhes, ha a whiskas reklámra összefut a nyál a számban?!!



11-03-13 4:57:41 du. - írta cole

endre, a tengerimalacunk, a hisztis sípológép tengerimalacunk, a konyhai hangeffektek mestere, és az én ellenlábasom. neki ez a két dolog egyszerre megy, hiába nem fér sok ész abba a kis fejibe.

erre akkor jöttem rá, amikor vásárlásból hazatérve azt kezdtem lesni, hogy iksz éppen mikor nem figyel, mert akkor majd okosba, suttyomban betolom a hipp bébiételt - amit nekem vettünk, mert szeretem a almabanánbabakekszet, na bumm. és hogy miért lényeges, hogy ne figyeljen? mert állandóan macerál, hogy majszolok, pedig nem :) és, mert fél órával az után vagyunk, h ebédeltem :-)

tehát iksz épp nem látja még a szeme sarkából sem a hűtőt. na ekkor kilopakodom, elő a bébiétel, kanál, kupak le, joghurtos kanál beledug, majd csing, összetalálkozik a kanál az üveggel, endre meg, mint az őrültek előrohan az odújából, és mint a kib* mentők sípolni kezd - oi kaját kérek mostazonnal.

nem baj, én megeszem hippet akkor is, iksz majd mindjárt lemajszolósoz, endre meg tutira nem kap répát még vagy 10 percig, sípol itt nekem, amikor nem szabadna

 



« 2010. november 2011. április »